Reagálás az érettségi követelményekkel kapcsolatos Arató-féle bírálatra

   Emelte a tétet a Magyartanárok Egyesülete: egyrész Arató László interjúi, fb-cikke után maga az Egyesület (elnöksége)  nyilatkozott meg, másrész a fővád tekintetében megduplázták a retrográd visszalépés mértékét. Amíg ezt Arató László a ’78-as reformtankönyveket megelőző korra teszi, a nyilatkozat már a progresszisták számára jobban hangzó Horthy-korszakról beszél, a nyolcvan évvel ezelőtti gyakorlathoz való visszakanyarodásról.

   Bár a történelmi visszalépések tekintetében nemcsak a két nyilatkozat közt, hanem az egyesület által jegyzetten Nyilatkozaton belül is van ellentmondás bőven.

   Az érvelés és a gyakorlati szövegalkotás tekintetében 2005 lenne a határkő – ami nettó tévedés, hiszen az utóbbi feladattípus csak 2017 óta van jelen a vizsgarendben. A műveltségi teszt tekintetében hangzik el a nyolcvan év – nagyobb baj a magyar nyelv és irodalom érettségi történetében páratlan, előzmény nélküli műveltségi teszt beiktatása. Ez a vizsgaelem a magyartanítás korszerű, 21. századi koncepciójától való radikális eltávolodást, mintegy 80 éves visszalépést jelent.  Nem zavarja a nyilatkozókat az a körülmény, hogy ilyen tudásközpontú műveltségi feladatsor éppen 2005 óta része a kétszintű érettséginek, az emelt szinten – akkor bezzeg nem nevezte senki  a magyartanítás korszerű, 21. századi koncepciójától való radikális eltávolodásnak.

   Ha mármost rendre végigtekintünk a nyilatkozat fő tartalmi elemein, akkor a legfőbb rossznak tartott,  éppen az imént emlegetett műveltségi feladattal kell kezdeni. Az új vizsgamodell megalkotói a műveltségi teszttel vélhetően az irreálisan túlméretezett, megtaníthatatlan NAT 2020 előírásainak betartását akarják kikényszeríteni. Arató: Középszinten eltűnik az érvelés/gyakorlati szöveg (minek is a mai világban?), helyette 20 pontos irodalmi feladatsor lesz. Ezzel aztán könnyű rászorítani a tanárt, hogy mindent végigtanítson (ami lehetetlen)[…] A műveltségi teszt pedig az ismeretközpontúság erősítése a kompetenciaközpontúsággal szemben. Ezt lehet szeretni, de progresszívnek nevezni aligha. A teszt centralizációs eszköz, amely a NAT képtelen tananyagmennyiségének “lenyomására” (nem megtanítására) és leadásának ellenőrzésére alkalmas. Adatmagolásra a művek elidőző olvasása helyett, a megértés és értelmezés fejlesztése helyett… Jól látszik, hogy a Nyilatkozat puhábban fogalmaz a kormányzati prioritásokat tekintve, Arató László a legkisebb kétségnek sem hagy helyet akkor, amikor az oktatáspolitika általa értelmezett gonosz és sanda szándékairól nyilatkoztat ki (szakmai érvelés helyett). Kétség nem férhet hozzá, hogy az irodalomértés elsősorban kompetencia, de ismeret híján, a tudás közmegegyezéssel elfogadott körén túl puszta és önkényes olvasat – ahogy pl. Tóth Krisztina József Attila-díjas kortárs szerző Az arany embert értelmezi.

   Már a műveltségi teszt puszta fogalma mozgósítja az Egyesület jövőt látó képességeit: A tanár – diákjai vizsgaeredményeinek érdekében – arra kényszerül, hogy mindent megtanítson, amit a Nemzeti alaptanterv előír, mivel a tesztben bármit kérdezhetnek az előírt tananyagból. És kevesebb időt szentel a szövegértés, a műértés gyakorlására, az olvasás megszerettetésére, a kommunikációs és gondolkodási képességek fejlesztésére, és jóval többet a listák bemagoltatására és a vizsgára felkészítő tesztek íratására. Szerzőkön és műveken való átrohanás nem ápolása a nemzeti hagyománynak, nevek és műcímek ismerete pedig nem műveltség. A mélységelv helyett a felszínesség, az üres adatismeret nagyra értékelésének régen elavult és diákellenes elve érvényesül. Még mielőtt a magyar irodalomtanítás agóniájának sötétszínekkel festett tablóját mint víziót komolyan vennénk, nem árt figyelembe venni, hogy a vizsgateszt tartalmát nem a NAT, nem a kerettanterv vagy bármiféle helyi tanterv, hanem a részletes vizsgakövetelmény szabályozza – amiről a Népszava ezek szerint kevés konkrétumot csepegtetett.

   Visszatérve a jogszabályban közölt változásokhoz: A rendelet szerint tehát felszámolandó a gyakorlati-hétköznapi szövegalkotási feladat, amely vagy rövid érvelést kért, vagy olyan hétköznapi szövegművek írását, mint a kérvény vagy a vitaindító. Ez a feladattípus a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi korszerű szellemének felelt meg: a hétköznapi, életszerű kommunikációt hozta be a középszintű vizsgába. A Nyilatkozat ügyesen kapcsolja össze az érvelést és az un. gyakorlati írásbeliséget (hivatalos levél, kérvény, vitaindító, stb), azzal a szándékkal, hogy a 2017-ben rendszerbe állított feladattípust és a kissé lefokozott – Arató szerint a korábban kötelező irodalmi hivatkozásoktól megtisztított gyakorlati szövegalkotást a 2015. évi reform koncepciójába illesszék. Ugyanakkor éppen az érvelésükben érhető tetten a szándék, hogy a magyar nyelv és irodalom érettségit minél jobban eltávolítsák a magyar nyelv és a magyar irodalom értékeitől, hiszen a merőben új szövegértés is a hétköznapi, életszerű kommunikáció előtérbe helyezésének köszönheti a megjelenését minden előzmény, felkészülés, implantáció nélkül.

   Harmadikként az irodalmi nagyesszé (a szövegalkotás) két választható feladat-típusának újszerű eleme kerül kereszttűz alá: A harmadik újdonság – a „témakifejtő esszé”-nek nevezett feladattípus – átfogó téma kifejtését kéri úgy, hogy a vizsgázónak nem állnak rendelkezésére azok a szövegek, amelyekre építi a dolgozatát. Ez a feladattípus könnyen generál (különösen az átlagos vagy gyenge felkészültségű diákok esetében) üres leckefelmondást, igazolatlan állításokat és közkeletű féligazságokat, hiszen a vizsgázó csak az emlékezetére támaszkodhat, nem tudja ellenőrizni magát. Éppen az imént említett forrás megbízhatatlansága figyelmeztet arra – ti. az Egyesület csak a Népszava révén tudhat valamit a részletes vizsgakövetelmények készülő jogi szabályozásáról –, hogy egyáltalán nem biztos a Nyilatkozat tényként tálalt körülménye: a vizsgázónak nem állnak rendelkezésére azok a szövegek, amelyekre építi a dolgozatát. Ha még emlékszünk, 2005 előtt a négy szöveggyűjtemény megengedett segédeszköz gyanánt éppen úgy rendelkezésre állt, mint jelenleg az atlasz vagy a négyjegyű függvénytáblázat. Nem tudhatjuk, hogy a bevezetéshez közeledve ezt miként szabályozzák, de éppen ezért ne vegyük  készpénznek a legrosszabb lehetőséget. (Még az is benne van a pakliban, hogy az átfogó témához is kapnak szemelvényeket – némileg hasonlóképp, mint a történelmi esszék esetében. Vagy a feladatot eleve a memoriterekre és a kötelező olvasmányokra fókuszálják.)

   Az átfogó téma kifejtését mint korszerűtlen feladattípust az érettségi modernizálása, a készségek fejlettségének mérését célzó átalakítása során joggal iktatták ki – évtizedekkel ezelőtt. Sokak számára nem hatott az újdonság erejével ez a deklaráció – hallottuk ezt számtalanszor -, ámde a validitását nem az határozza meg, hogy hányan és kik állnak ki mellette, hanem a gyakorlat. Soha nem kérdezték meg a véleményünket, hogy mennyire korszerűbb a 2005. évi un. reformérettségi, soha senki nem vonta le a radikális következtetést a számos vizsgafeladat megfeleléséről, nem kutatták ennek a gyakorlatát – inkább agyonhallgatták, mint pl. a 2008. évi májusi szövegértés országos eredményét, amit sehol sem közöltek, olyan rossz volt.

  Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Nyilatkozat nem siratja a középszintű vizsgafeladatok közül vélhetően a süllyesztőbe került összehasonlító műelemzést. Ellentétben Arató László megszólalásaival, aki középszinten is kiállt az összehasonlító műelemzés értékei mellett, és egy szava sem volt arra a szakmai érvre, hogy ez a feladattípus már 2005-ben is emelt szintű volt vagy lehetett volna.

   Végezetül talán a legfontosabb ebben a szakmai disputában: a magyar érettségiről – legyen az akár közép- vagy emelt szintű – úgy vitatkozzunk, hogy mindig szem előtt tartjuk: ez (ti. az érettségi) egyben a felvételi vizsgarendszer alapeleme! Legtehetségesebb diákjaink továbbtanulását, egzisztenciájuk alakulását döntheti el akár a középszintű érettségi eredménye is. Ha tehát ebben a kimeneti vizsgában megnövekszik a szerzett tudás, az ismeret, a műveltségi tartalom és érték, attól a vizsgaformától nem lehet elvitatni a korszerűséget, az irodalomtanítás eredendő céljának való megfelelést.

    Ellenkező esetben a magyar érettségi a partalan önkény, a kompetenciák elméleti burjánzása, a kortársi szemlélet önelvűségének áldozatául esik – magával rántva a jobb sorsra rendelt irodalomtanítást is.

  1. február 23-án. Szolnoki Tibor magyartanár

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu