Tanári hivatásunk egyik célja magyar kultúránk ápolása és továbbadása a fiatalok számára.
A magyar nyelv napjának alkalmából fogadjátok szeretettel Reményik Sándor Öröktűz című költeményét, hiszen mi is “őrzőkként” adjuk tovább azt a “lángot”, amit szüleinktől, tanárainktól kaptunk örökül.
Reményik Sándor: Öröktűz
Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.
Egy lángot adok, – én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.
Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;
És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén én, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.
Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven…